Húsvéti szokások Ausztriában

Olykor áhítatos, olykor vidám formában virágoznak fel Ausztriában a húsvéti hagyományok, izgalmas bepillantást engedve a térség történelmébe és jellegzetességeibe.

A húsvét a gyakran a kereszténységben gyökerező és évezredes múltú szokások és jelképek időszaka. Ezeket a hagyományokat szerte Ausztriában mind a mai napig ápolják, így a húsvéti időszakban a látogatók a nyúl és a tojás szimbóluma mellett ritkább, olykor furcsának tűnő hagyományokkal is találkoznak. Íme néhány példa:

Becses keresnivaló

A „roate Oar soummlns“ hagyományát, amelyről Peter Rosegger már a 19. században is írt, mind a mai napig gondosan ápolják a stájerországi Krieglachban.

Peter Rosegger „Als ich Eierbub gewesen – Amikor tojáskereső kisfiú voltam“ elbeszélésében számol be a húsvéti tojáshoz kapcsolódó hagyományokról. Édesanyjának három tyúkja volt, amelyeket át kellett teleltetni, hogy tavasszal megint tojjanak. „Az első tojásokat vörösre festették, majd a húsvéti tojásokat gyűjtő, tanyáról tanyára járó szegény gyerekeknek ajándékozták, vagy azoknak a cselédlányoknak, akik a piros tojásokkal az ifjakat örvendeztették meg” – számolt be Rosegger. Egyes vidékeken egyenesen szerelmi vallomásnak tekintették, ha a kislány egy fiúnak piros húsvéti tojással kedveskedett.

Massingban, Krieglach egyik városrészében a „roate Oar soummlns“ hagyománya mind a mai napig él: Húsvét vasárnap az ünnepi mise után házról házra járnak a nőtlen ifjak, hogy piros tojásokat gyűjtsenek. A tojásokat a nagyszombati misén megáldják, majd közösen elfogyasztják.

Waldheimat-Steirischer Semmering Turisztikai Szövetség

E-mail: tourismus@muerzzuschlag.at, info@waldheimat.at

Honlap: waldheimat-semmering-veitsch.at

Telefon: +43 3852 3399

Egy szamár a középkorból

A SalzburgerLand vidékén, Puch bei Hallein településen virágvasárnap egy olyan fából készült és virágokkal díszített szamár ünnepli a fellépését, amely már a középkorban is végigkísérte a húsvéti körmenetet.

Néhány osztrák településen már a 17. században is körbehordoztak fából készült szamarakat a rajtuk ülő Krisztusszoborral. A körmeneti figurákkal az írástudatlan népnek a Biblia történetét ábrázolták. A felvilágosodással eltűntek a templomokból a népies ábrázolások. Colloredói Hieronymus érsek 1785-ben betiltatta a virágszamaras körmeneteket, és az ország összes virágszamarát meg kellett semmisíteni. Csak két figura maradt fenn, az egyikük Puch bei Halleinben. A helyi szamarat annak idején a Salzach patakba vetették, majd a helyiek a szárazföldre mentették, hogy egy helyi gazdánál rejtsék el.

Virágvasárnap veszi kezdetét a nagyhét, amely Jézus a feltámadásig viselt szenvedéseire hivatott emlékeztetni. A virágvasárnap a legtöbb esetben barkával, bukszus- vagy cédruságakkal jelképezett virágok jegyében zajlik. A virágszentelés templomi ünnepséggel és a helyi körmenettel jár. Puch esetében a helyi „D`Puachstoana“ népviseleti kör négy férfi tagja hordozza körbe a településen a Krisztus figurával kiegészített virág szamarat. A szamár év közben Puch plébániatemplomában talál menedékre, ahol a templomba járók csodálhatják mrg.

Gästeservice Tennengau

E-mail: info@tennengau.com

Honlap: tennengau.com

Telefon: +43 6245 70050

Meglepő felfedezések

A felső-ausztriai Dachstein Salzkammergut régióban, Obertraun településen „Oarradln“-nak hívják azt a furcsa hagyományt, amely meglepő felfedezésekre hívja a helyieket és a vendégeket.

Kerékpár a garázstetőn, ruhásláda a fán, gyerekkerékpár a lámpavason: az Obertraun-ban sétálgató vendégek némelyike alig hisz a szemének.

Az „Oarradlns“ hagyománya azt jelenti, hogy húsvét vasárnapról húsvét hétfőre virradó éjjel minden kerékkel rendelkező és szabadon hozzáférhető tárgyat elvisznek. A kerekes szerkezeteket tetőkre, fákra, oszlopokra, lámpavasakra aggatnak éppen olyan magasra, hogy a jogos tulajdonos létra nélkül elérje azokat. A hagyománnyal a gondatlan helyieket akarják rendre nevelni, hiszen Obertraunban hóolvadáskor a tavaszi nagytakarítás áll a napirenden. A hagyomány gondoskodik arról, hogy húsvét vasárnapján sok mindent elrakodjanak, és  az ünnepeken megint a rend legyen az úr.

Ferienregion Dachstein Salzkammergut

E-mail: info@dachstein-salzkammergut.at

Honlap: dachstein.salzkammergut.at

Telefon: +43 6135 8329

Bildergalerie / Slideshow